Életmód

A modern kori társadalmi változások sora, alaposan megváltoztat- ta az eddig fennálló értékek rendszerét. Nagyanyáink más szellem- ben nevelkedtek, más értékeket tartottak fontosnak, mint napjaink- ban a modern nők többsége. Néhány évtizede még az volt az elfo- gadott, hogy a nő otthon maradjon, háztartást vezessen, amíg a fér- fi pénzt keres. >>>

Nagyobb valószínűséggel jelentkeztek mellékhatások azoknál a pácienseknél, akik előre aggódtak gyógyszerezésük miatt – állapí- totta meg egy ízületi gyulladással élő emberek közreműködésével készült német tanulmány. A marburgi egyetem kutatói úgy vélik, megállapításaik más betegségekkel élő páciensekre is érvényesek lehetnek. >>>

Romániában érdemes a házasságkötési ceremóniával foglalkozni. Ez valóságos iparág, hiszen az emberek kisebb vagyonokat áldoz- nak a nagy napra. Egy szerény lakodalom ötezer euróba, egy luxus- esküvő ennek tízszeresébe is kerülhet. Puccos autók, tortaköltemé- nyek, divatbemutató. Így festett a 2010-es esküvői kavalkád Nagy- váradon. >>>

A boldog és kiegyensúlyozott házasság alapja az elfogadás. Azt szeresd, ami van, és ne azt, aminek szerinted lennie kellene. A legtöbb nő abba a tipikus hibába esik, hogy valójában nem a férfiba szerelmes, hanem a róla kialakított képbe, aztán meg – önmaga helyett – a férfira haragszik, amiért képtelen ennek az ideálnak megfelelni. Tegyük fel, hogy a sors összehoz álmaid lovagjával: Tökéletes úrral. >>>

Az alváshiány több kárt is tesz, mint csak a dagadt, karikás sze- mek. A szervek körül felhalmozódhat a zsír miatta, ami sokkal ve- szélyesebb és aggasztóbb – állítják a kutatók. Különösen a fiatal nőket sújthatja miatta elhízottság és krónikus anyagcsere betegség. Az eredmények azt is jelentik, hogy nem csak attól lehetünk „zsíro- sak”, hogy mit eszünk. A szociális tényezők is elhízáshoz vezethetnek. >>>

Véleményüket alátámasztja, hogy átlagosan 18 százalékkal keve- sebbet keresnek, mint a férfiak. Nagyon kevesen jutnak magas po- zícióba, holott ma már több nőnek van felsőfokú végzettsége, mint férfinak. Március 8-a nem csak azért van, hogy virágot adjunk a nők- nek, mondta nőnapi üdvözletében az Európai Parlament elnöke. >>>

Borúlátóak az emberek az idei évvel kapcsolatban, bizonyos ter- mékek esetében a kiadások csökkentését tervezik, leginkább a ci- garettára, alkoholra, ruházatra, elektronikai termékekre fordított pénzen spórolnak, az alapélelmiszerek esetében a kereslet kons- tans marad. >>>

A zöldségben, gyümölcsben, szójában dús étrend akár 30 száza- lékkal is csökkentheti az emlőrák kialakulásának kockázatát – állít- ják amerikai kutatók. Lesley M. Butler, a Coloradói Állami Egyetem munkatársa és csapata 34 ezer kínai nő adatainak felhasználásával készítette el tanulmányát. >>>

Élhetünk-e a mai kor követelményei között áram, melegvíz vagy éppen autó nélkül? Erre a kérdésre Csibi Magor különleges környe- zetkímélő életmódja ad választ! A csíkszeredai születésű fiatalember eldöntötte, hogy három hónapra minden olyan szokásáról lemond, amely – még ha közvetve is – szennyezi a környezetet. >>>

Minél több cigarettareklámot néznek a fiatalok, annál erősebb vá- gyat éreznek, hogy rágyújtsanak – erősítette meg egy kedden Ham- burgban ismertetett tanulmány. A kutatók mintegy 3400 diák – 10 és 17 év közötti serdülő – viselkedését tanulmányozták egy német betegbiztosító (DAK) és a kieli Terápia- és Egészségügyi Kutató Intézet (IFT-Nord) megbízásából. >>>

A kávérajongók számára jó hírek hangzottak el az Amerikai Szív Társaság e héten zajló San Franciscó-i éves konferenciáján. A kávézó embereknek például kisebb az esélyük arra, hogy rendellenes szív- ritmussal kerülnek kórházba. A kávé egyik alkotórésze csökkentheti a nőknél a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. >>>

Sietve szállok fel az első buszra, ma reggel ismét késésben vagyok. Elgondolkodva keresem az üres ülést, s kedves, meleg szempárra leszek figyelmes a visszapillantó tükörben. Megtalálom a helyem a hideg műanyagszékben, boldog révületben zötyögök, mi- közben azon gondolkodom, eljött talán az ideje a mi kis városunk- ban is, hogy lebontsuk az évszázados sztereotípiákat. >>>

Az évezredek óta széles körben használt gyógynövények között fontos helyet foglal el a koratavasszal megjelenő martilapu és csalán. Az Egészség oldalban nem először írtunk már a két növény gyógyhatásairól. Ezúttal csak felfrissítjük a legfontosabb tudnivalókat. A növény Európa, Ázsia, ÉszakAfrika nedves talajú élőhelyein honos. >>>

A hosszúra nyúlt téli időszakot követően, amikor kevesebb friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, a tavasz beköszöntével érde- mes olyan természetes vitaminforrásokat magunkhoz venni, melyek szervezetünknek megfelelő védelmet nyújtanak a vírusokkal szem- ben. >>>

Az agresszív viselkedés kialakulását az iskolai kudarcok és a csa- lád anyagi helyzete is jelentősen befolyásolja. Erről tanácskoztak Nagyszalontán magyarországi és romániai pedagógusok. büntetés elmaradása mindig jutalom értékű, tehát ez megerősítő hatással van. Mi felnőttek is mindent rögtön szeretnénk elérni, és a gyermek ugyanígy reagál. – hangzott el a megbeszélésen. >>>

Almát is kapnának a tej és kifli mellett a kisiskolások – a szenátus illetékes szakbizottsága már tárgyalja az erről szóló törvényterveze- tet. Az elképzelés szerint nem csak az állami iskolákban tanuló di- ákok kaptak volna gyümölcsöt, hanem minden olyan kisiskolás és óvodás, aki valamelyik felekezeti vagy akkreditált magániskolában végzi tanulmányait. >>>

A barátságtalan idő nem bátortalanította el a szombaton szervezett biciklis felvonulás résztvevőit Kolozsváron. A 30 biciklis tegnap délu- tán indult a Ion Luca Caragiale parkból a havonta sorra kerülő felvo- nulásra, mely figyelemfelhívó szerepet is betölt: a biciklisek arra szeretnék ráébreszteni a hatóságokat, hogy biztosítsanak megfelelő közlekedési viszonyokat. Minden hónapban más útvonalat járnak be, szombaton a Györgyfalvi és a Marasti negyedben pedáloztak. >>>

A súlyosan alultáplált, legtöbbször fiatal nők testében is sok a zsír, a csontjaikban. Az egyik legkorszerűbb diagnosztikus módszerrel végzett vizsgálat meglepő eredményeit a Journal of Bone and Mine- ral Research februári száma közölte. A mágneses rezonancia mód- szere néhány évtized alatt fejlődött ki olyan mértékben, hogy az em- beri test belsejéből, fotográfiának megfelelő képeket készítsen. Ez lehetővé tette, hogy szerveinket, szöveteinket olyan részletességgel tanulmányozhassuk, ahogy nemrég még nem is remélhettük. >>>

A szakértő a természet csodáinak tartja ezeket a növényeket, mert számos vitamin és ásványi anyag található bennük. Többek között folsavat, A- és C- vitamint is tartalmaznak, amelyek csökkentik a rák kialakulásának kockázatát. Ezért minden nap iktass be az étren- dedbe egy kis spenótot, kelkáposztát, brokkolit vagy mangol- dot. >>>

Sokan használnak gyógyszerek helyett természetgyógyászati ké- szítményeket, mert azt hiszik, hogy azok hatékonyak mellékhatások nélkül. Egy ausztrál patológus által a Journal of Forensic Sciences cí- mű folyóiratban közölt tanulmány azonban, arra figyelmeztet, hogy a növényi gyógymódok is okozhatnak halálos mérgezést. Sok növényi alapanyag tartalmaz arzént, higanyt vagy ólmot. Külön gondot okoz- hat, hogy a természetgyógyászati szerek és az esetleg orvos által receptre fölírt készítmények kölcsönhatásba kerülhetnek. >>>
Korábban írtuk:Heti öt testnevelés óra általános iskolában (2010. február 23., 07:39)
A zöld tea késlelteti az emlőrák kialakulását (2010. február 22., 16:31)
Test és lélek egyensúlya (2010. február 22., 13:40)
Sószobák az óvodákban – VIDEÓ (2010. február 21., 22:25)
Hány éves kortól érdemes a gyerekeknek sízni? (2010. február 21., 22:19)
Ingyenes méhnyakrák elleni védőoltás– 24 év felett is (2010. február 20., 14:45)
Aszalt szilva és az immunrendszer (2010. február 18., 17:24)
Egyedülállóknak egyszobás lakás jár? – VIDEÓ (2010. február 18., 17:01)
Csak a „nullás" tojás a jó? – VIDEÓ (2010. február 18., 16:21)
2010 a szoknya éve (2010. február 18., 15:38)
Az ételek is okozhatnak depressziót (2010. február 18., 13:21)
Krónikus alacsony vérnyomás (2010. február 17., 13:14)
Székelyföldi havasokból Európába (2010. február 17., 09:54)
A derű egyben gyógyszer is (2010. február 16., 10:10)
Veszélyes a szolárium – VIDEÓ (2010. február 16., 09:26)
A vegetáriánus életmód is árthat a környezetnek (2010. február 14., 13:26)
A boldog kapcsolat titka (2010. február 14., 12:54)
Egyetlen presszókávé is árthat a szívnek (2010. február 14., 12:50)
A túlsúly növeli a terhességi kockázatokat (2010. február 12., 21:26)
Harmadlagosan is árt a dohányfüst (2010. február 12., 17:28)

[
Archívum ]